9. szín | vörös



Sziasztok!
Süt a nap, az idő csodás, kivételesen a bepötyögést is élveztem, szóval ennél csodálatosabb délelőttről nem is álmodhatnék! Remélem, nektek is szép napotok lesz! :)
A fejezetről csak annyit, hogy egyáltalán nem így terveztem, de végül ez sült ki belőle.
Jó olvasgatást!
Ölel és puszil, W. ♥

Emma Harvey



Úgy gondoltam, hogy a fiúk el fogják hülyéskedni a próbát, de kellemesen csalódtam bennük, nagyon komolyan vették. Korábban hallottam a számaikat a rádióban, tudtam, hogy kik ők, de azt nem igazán értettem, mit esznek rajtuk a tini lányok. Aztán láttam, hogy a próba közben ők maguk is a zenéjük részévé váltak, hogy a lelkük egy darabját nyújtották át ezekben a dalokban és rájöttem, hogy a varázslat bennük, az odaadásukban rejlik.
Alex teljesen felpörgött, végigtáncolta az összes számot, amit a fiúk és én nevetve figyeltünk. Egy bő félóra fel-alárohangálás és ugrálás után kimerülten huppant le mellém a falhoz tolt rozzant kanapéra, hatalmasat ásítva az ölembe hajtotta a fejét. Szeretetteljesen végigsimítottam a haján, majd hagytam, hogy a hangos zene ellenére elnyomja az álom.
A srácok egy óra múlva befejezték a próbát, majd miután összepakolták a hangszereket, letelepedtek körénk, ki-ki a földre, székekre, vagy a kanapé karfájára, és elmélyülten vitázni kezdtek az új dalukról.
- Szerintem az A-moll jobban illik a harmóniához – szögezte le Calum.
- Igen, az elején lehet. De aztán folytathatnánk G-dúrban – érvelt Michael.
- És egy kicsit fel is pörgethetnénk, a vége még elég lagymatag – szúrta közbe Ashton is.
- Még a vokálon is dolgozhatnánk, nem érzem, hogy teljes lenne… valami hiányzik – fűzte hozzá Luke.
Teljesen belemerültek az új szám szerkezeti elemzésébe, jó volt látni, hogyan születik csoda a kezeik között.
- Hoppá, srácok, nekem mennem kell – pillantott az órájára Ash.
- Úúú… a szerelemlovag ismét bevetésre indul – cukkolta őt Cal.
- Fogd be – lökte meg a vállát Ashton egy szégyellős mosoly kíséretében. – Örülök, hogy megismertelek! – fordult felém, majd nyomott két puszit az arcomra.
- Öhm…én is – biccentettem felé zavartan, nem voltam hozzászokva ennyi ember társaságához.
- Hazafelé vigyázz a postaládákkal!
- Jaj, meddig fogjátok még ezt emlegetni?! Mondtam már, hogy az a postaláda a semmiből került elő!
- Persze – veregette meg a vállát Mickey miközben úgy beszélt vele akár egy gyerekkel. –Mert a postaládák azt úgy szokták.
- Na, jó, sziasztok! – indult el kifelé Ashton.
- Üdvözöljük Gemmát! – kiabált utána Luke.
- Átadom!
Alex lassan kinyitotta a szemét és kicsit értetlenül pillantott körbe. Megdörzsölte az arcát és lassan felült.
- Miért nem énekeltek? – biggyesztette le az ajkát szomorúan.
- Mert már befejeztük a próbát, amíg te aludtál – magyarázta neki Michael.
- De miért fejeztétek be?
- Mert elfáradtunk és pihennünk kell – terült el a földön Calum.
- Miért kell pihennetek?
- Mert a munka után megérdemeljük – borzolta össze Al haját Luke.
- Kár, pedig én szeretek táncolni… Emmával is szoktam.
- Igen? – csillant fel a srácok szeme.
- Ühüm… - bólogatott hevesen. – Még a távirányítóba is szokott énekelni.
- Ems, igazi rejtett tehetség vagy – bökte meg az oldalamat Luke nevetve.
Mielőtt kikérhettem volna magamnak az öcsém állításait, újra Alex vette át a szót:
- Éhes vagyok!
- A szívemből szóltál, kisöreg! – pacsizott le vele Calum. – Mit szólnál egy pizzához?
- PIZZA!! – ordított fel lelkesen a levegőbe csapva Al.
- Bogyó, nekünk lassan mennünk kell…
- De én pizzát szeretnék – állt rögtön sírásra a szája.
- Ő pizzát szeretne – vontak vállat a fiúk ártatlan arckifejezéssel.
- Jó, rendben – egyeztem bele a szememet forgatva.
Felmentünk a földszintre, és amíg megrendelték a pizzát, én elmentem a mosdóba. Hosszan bámultam magamat a tükörben, borzalmasan festettem. Sápadt voltam, a szemem karikás, a bő, fekete pulcsi csak lógott rajtam. Utáltam, hogy így kellett kinéznem, utáltam, hogy Ő elérte, hogy takargatnivalóm legyen és legfőképpen azt utáltam, hogy mindezek ellenére képtelen voltam gyűlölni őt, mert mégiscsak az apám volt. Lehunytam a szemem és hatalmasat sóhajtottam, igyekeztem elengedni a nyomasztó, negatív gondolatokat. Megmostam az arcom, aztán visszamentem a fiúkhoz. Calumöt, Michaelt és Alexet a konyhában találtam, de Luke nem volt sehol. Elfogadtam egy pohár narancslevet Cal-tól, aki úgy tűnt, nagyon is otthonosan mozog ebben a házban. Annyira elmerültem a hűtőt borító tarka családi képek tanulmányozásában, hogy észre sem vettem, időközben egyedül maradtam.
- Ó, hát itt vagy? – felkaptam a fejem Luke hallatán.
- Igen – küldtem felé egy félszeg mosolyt. – Nagyon tetszenek a fényképek!
- Anyu ötlete volt, szerintem egyik másik elég cikis, de…
- Nem is! – tiltakoztam. – Szerintem aranyosak! – hatalmas mosoly szelte át az arcát.
- Van egy kis meglepetésem Alexnek és neked – közölte.
- Meglepetés? – szaladtak magasba a szemöldökeim.
- Igen, gyere - fogott kézen és vezetett be a nappaliba a többiekhez, megvárta, amíg leülök, aztán a fotel háttámlájáról leemelt két fekete felsőt. – Egy póló a legnagyobb rajongónknak – nyújtotta az egyiket Al felé.
- Váú! De király! Igazi 5 Seconds Of Summer póló! – ámuldozott.
- És egy a nővérének – adta oda nekem a másikat. Kíváncsian néztem rá, de még mielőtt számon kérhettem volna, csengettek, megérkezett a rendelésünk.
- Húsimádó – kezdte leolvasni a dobozokról a tartalmukat Mickey.
- Ú, nekem, nekem, nekem, NEKEEEM – kapta ki a kezéből Calum.
- Sonka-gomba, kicsi bacon-ös, Hawaii és egy vegetáriánus – osztotta szét mindenkinek.
- Te nem eszel húst?! – nézett rám Cal megütközve.
- Nem – ráztam meg a fejem.
- De soha? – tátotta el a száját.
- Soha – vigyorodtam el döbbent arckifejezésén.
- Soha?!
- Gyerekként ettem. Anyu vegetáriánus volt, de nem akarta rám erőltetni, hagyta, hogy ha elérek egy bizonyos kort, magamtól dönthessek.
- Erre te önszántadból megfosztottad magad ettől a fantasztikus élménytől?!
- Ez relatív – nevettem rá. – Nem eszem semmi olyat, aminek lelke van.
- Hű – összegezte a mondandóját Calum, majd hozzálátott a pizzájához. – Én egy napot sem bírnék ki e nélkül – dünnyögte.
- Az biztos! Olyan vagy, mint egy húsevő pocok! – motyogta Michael teli szájjal.
- Pocok?!
- Igen, ha tehetnéd, mindent elraktároznál a kis pofazacsidba – csipkedte meg az arcát gügyögve.
Ezek után heves vitába kezdtek. Alex tágra nyílt szemekkel nézte őket, még a pizza is megállt a kezében félúton a szájához. Luke gyengéden meglökte az oldalamat, majd bocsánatkérő pillantást vetett rám, megvontam a vállamat és elmosolyodtam. Nekem nagyon jól esett a társaság, a hangzavar, a nyüzsgés, az apró viták. Annyi éven át zárkóztam el minden ilyentől, hogy már el is felejtettem, milyen érzés, amikor az embernek barátai vannak. Talán kicsit túlzásnak hangzik, de a Luke-al való találkozásom visszahozott az életbe.
Evés után kicsit komolyabb mederbe terelődött a beszélgetés:
- Emma, ugye ez az utolsó éved a gimiben? – kérdezte Michael.
- Igen – bólintottam a maradék narancslevemet szürcsölve.
- Eldöntötted már, mit szeretnél csinálni utána?
- Képzőművészeti Főiskolába jelentkeztem.
- Tyű! És mit csinálsz? Mármint a táncon és az éneklésen kívül… - vigyorgott rám Cal.
- Gyönyörűen fest – válaszolt helyettem Luke.
Elpirulva néztem rá, még mindig nehezemre esett elhinni, hogy a rajztanáromon kívül valakinek pozitív véleménye van a szenvedélyemről. Ő nem is tudta, hogy ezzel az apró elismeréssel mennyi erőt ad nekem a folytatáshoz.
Ránéztem az órámra és megállt bennem az ütő, már hat óra múlt, apu bármelyik pillanatban hazaérhet az értekezletről és nekem semmi kedvem sem volt kivívni azzal a haragját, hogy utána érkezem.
- Nekünk most sajnos mennünk kell – sóhajtottam.
- De én nem akarok hazamenni – nyafogott Alex. – Én itt akarok maradni – ölelte át Luke lábát.
- Te és a nővéred bármikor átjöhettek, amikor csak szeretnétek – hajolt le hozzá Luke. – Oké?
- Oké – derült fel az öcsém arca.
Luke elképesztően bánt a gyerekekkel, ösztönösen jól kezelt minden helyzetet.
- Menj el a mosdóba, mielőtt elindulunk! – szóltam rá Al-ra.
- Nem kell pisilnem – jelentette ki.
- Útközben sem fog kelleni? – húztam fel a szemöldökömet. – Menj el, Bogyó!
- Jó, megyek – sétált el szomorúan lehajtva a fejét.
- Örülök, hogy találkoztunk – fordultam a fiúk felé.
- Mi is – nyomtak egy-egy puszit az arcomra, majd várakozva Luke felé fordultam.
- Kikísérlek titeket – mondta, aztán a derekamra téve a kezét finoman a kijárat felé terelt. – Na, megbántad, hogy eljöttél? – kérdezte az ajtóban állva.
- Egyáltalán nem – ráztam meg a fejem. Köszönök mindent, nagyon jól éreztem magam – fúrtam a tekintetemet hálásan az övébe.
- Ennek örülök – simított végig a karomon felvillantva imádnivaló, gödröcskés mosolyát. A tekintetemet még mindig fogva tartotta a sajátjával, egyszerűen képtelen voltam megtörni a szemkontaktust. Egy pillanatra lenézett a számra és lassan közelebb hajolt, a pulzusom az egekbe szökött, a szívem a torkomban dobogott, nem hittem el, hogy egy ilyen srác, mint ő bármit is akarhat egy olyan lánytól, mint én.
- Fúj, már megint puszilkodni akartok?! – törte meg a varázst Alex hangos belépője. Ijedten rebbentünk szét és hátráltunk egy-egy lépést. Megköszörültem a torkomat, majd teljesen elvörösödve a kisöcsémre néztem.
– Elkészültél, Bogyó?
- Aha – caplatott oda hozzánk.
- Hát, akkor… öhm… még egyszer, köszi mindent…
- Nincs mit – hadarta Luke. – Ha kimentek az utcára, balra találjátok a buszmegállót.
- Oké – nyugtáztam egy bólintással. -  Szia – hintáztam a lábamon zavaromban.
- Szia – veregette meg a vállamat sután.
Amikor becsukta mögöttünk az ajtót, egy hatalmas, reszelős sóhaj hagyta el a torkomat. Mi a fene volt ez?! Időre volt szükségem, hogy felfogjam, mi minden történt velem az elmúlt napokban. Még csak nem rég találkoztunk Luke-al, de máris úgy éreztem, mintha ezer éve ismertem volna őt. Olyan érzéseket váltott ki belőlem a közelsége, mint korábban még senki másé.
A buszon türelmetlenül doboltam a lábammal, ideges voltam, rettegtem, hogy apa hamarabb ér haza, mint én. Amint a busz begördült a mi megállónkba, az ölembe kaptam Alexet és rohanni kezdtem, úgy szaladtam, mint az előtt még soha. A bejárati ajtó zárva volt és sehol sem égett a villany a lakásban, ezt bíztató jelnek tekintettem. Előtúrtam a kulcsomat a táskámból, bementem és felkapcsoltam a lámpát. Vadul remegtem, muszáj volt leülnöm egy kicsit. A tenyerembe temettem az arcom és egy kissé hisztérikus, de megkönnyebbült nevetést hallattam. Miután sikerült egy kicsit megnyugodnom, magamhoz intettem Alexet és komolyan néztem rá.
- Apának egy szóval sem említjük, merre jártunk ma!
- Miért?
- Mert… öhm… ez egy játék! Az nyer, aki tovább tudja titokban tartani.
- Szeretek játszani – motyogta ábrándosan maga elé.
- Akkor? Titokban tartjuk? – nyújtottam fel a kisujjam.
- Igen – kulcsolta az ujját az enyém köré.
Alig öt perc múlva belépett az ajtón apa.
- Sziasztok, gyerekek! – ma jó kedvében volt.
- Milyen volt az értekezlet?
- Remek – vigyorodott el. – Megbeszéltünk minden részletet. Holnap korán reggel indulunk a konferenciára és csak késő este érek haza. Remélem, nem lesz gond, hogy addig te vigyázol Alexre.
- Persze, hogy nem – erőltettem mosolyt az arcomra. Nem mintha nem ezt csinálnám minden nap, gondoltam magamban.
- Helyes – indult el a hűtő felé, hogy felbontsa az első sörét.
Úgy döntöttem, itt az idő, hogy Alexszel felmenjünk az emeletre. Segítettem neki a fürdésben, pizsamába öltöztettem, aztán bedugtam az ágyba. Nagyon fáradt volt, egyből elnyomta az álom. Leheltem egy apró puszit a homlokára, majd leoltottam a villanyt és átsétáltam a szobámba. Végignyúltam az ágyon, bekapcsoltam a laptopomat és kevés lelkesedéssel bejelentkeztem Twitterre. Unottam böngésztem a tweeteket, majd egy apró egyes villant fel az üzeneteknél, kíváncsian kattintottam rá.
@Luke5SOS: nálam van valami, ami a tiéd
Csak ennyi állt benne, értetlenül ráncoltam a homlokomat.
@itsemmaharvey: mégpedig?
A következő üzenet csak egy fotót tartalmazott a rajzszertár kulcsáról.
@itsemmaharvey: én mondtam, hogy ne tedd el ;)
@Luke5SOS: csak megóvtalak az elcsábulástól ;)
Ebben nem voltam egészen biztos…
@itsemmaharvey: és hogy kaphatom vissza?
@Luke5SOS: két feltételem van
@itsemmaharvey: rögtön kettő?! nem vagy te egy kicsit telhetetlen?
@Luke5SOS: hm… nem hinném
@itsemmaharvey: oké, had halljam őket
@Luke5SOS: smst akartam írni neked, aztán rájöttem, hogy még nincs meg a számod…
@itsemmaharvey: ezt könnyen orvosolhatjuk… és mi a másik?
@Luke5SOS: gyere el velem egy randira
Ledöbbenve bámultam a képernyőt, újra és újra elolvastam ezt a rövid kis mondatot, nem hittem a szememnek. Pörgött az agyam, hogy mit is válaszolhatnék aztán csak ennyit pötyögtem be:
@itsemmaharvey: mikor?
@Luke5SOS: ez igent jelent? :D
@itsemmaharvey: igen…
@Luke5SOS: mit szólnál a holnaphoz?
A szívem a torkomban dobogott. Holnap apa a konferenciára megy és késő estig nem is lesz itthon, Alexet pedig várják egy szülinapi buliba.
@itsemmaharvey: a holnap tökéletes :)