Sziasztok!
Süt a nap, az idő csodás, kivételesen a bepötyögést is élveztem, szóval ennél csodálatosabb délelőttről nem is álmodhatnék! Remélem, nektek is szép napotok lesz! :)
A fejezetről csak annyit, hogy egyáltalán nem így terveztem, de végül ez sült ki belőle.
Süt a nap, az idő csodás, kivételesen a bepötyögést is élveztem, szóval ennél csodálatosabb délelőttről nem is álmodhatnék! Remélem, nektek is szép napotok lesz! :)
A fejezetről csak annyit, hogy egyáltalán nem így terveztem, de végül ez sült ki belőle.
Jó olvasgatást!
Ölel és puszil, W. ♥
Emma Harvey
Úgy
gondoltam, hogy a fiúk el fogják hülyéskedni a próbát, de kellemesen csalódtam
bennük, nagyon komolyan vették. Korábban hallottam a számaikat a rádióban,
tudtam, hogy kik ők, de azt nem igazán értettem, mit esznek rajtuk a tini
lányok. Aztán láttam, hogy a próba közben ők maguk is a zenéjük részévé váltak,
hogy a lelkük egy darabját nyújtották át ezekben a dalokban és rájöttem, hogy a
varázslat bennük, az odaadásukban rejlik.
Alex
teljesen felpörgött, végigtáncolta az összes számot, amit a fiúk és én nevetve
figyeltünk. Egy bő félóra fel-alárohangálás és ugrálás után kimerülten huppant
le mellém a falhoz tolt rozzant kanapéra, hatalmasat ásítva az ölembe hajtotta
a fejét. Szeretetteljesen végigsimítottam a haján, majd hagytam, hogy a hangos
zene ellenére elnyomja az álom.
A
srácok egy óra múlva befejezték a próbát, majd miután összepakolták a
hangszereket, letelepedtek körénk, ki-ki a földre, székekre, vagy a kanapé
karfájára, és elmélyülten vitázni kezdtek az új dalukról.
-
Szerintem az A-moll jobban illik a harmóniához – szögezte le Calum.
-
Igen, az elején lehet. De aztán folytathatnánk G-dúrban – érvelt Michael.
-
És egy kicsit fel is pörgethetnénk, a vége még elég lagymatag – szúrta közbe
Ashton is.
-
Még a vokálon is dolgozhatnánk, nem érzem, hogy teljes lenne… valami hiányzik –
fűzte hozzá Luke.
Teljesen
belemerültek az új szám szerkezeti elemzésébe, jó volt látni, hogyan születik
csoda a kezeik között.
-
Hoppá, srácok, nekem mennem kell – pillantott az órájára Ash.
-
Úúú… a szerelemlovag ismét bevetésre indul – cukkolta őt Cal.
-
Fogd be – lökte meg a vállát Ashton egy szégyellős mosoly kíséretében. –
Örülök, hogy megismertelek! – fordult felém, majd nyomott két puszit az
arcomra.
-
Öhm…én is – biccentettem felé zavartan, nem voltam hozzászokva ennyi ember
társaságához.
-
Hazafelé vigyázz a postaládákkal!
-
Jaj, meddig fogjátok még ezt emlegetni?! Mondtam már, hogy az a postaláda a
semmiből került elő!
-
Persze – veregette meg a vállát Mickey miközben úgy beszélt vele akár egy
gyerekkel. –Mert a postaládák azt úgy szokták.
-
Na, jó, sziasztok! – indult el kifelé Ashton.
-
Üdvözöljük Gemmát! – kiabált utána Luke.
-
Átadom!
Alex
lassan kinyitotta a szemét és kicsit értetlenül pillantott körbe. Megdörzsölte
az arcát és lassan felült.
-
Miért nem énekeltek? – biggyesztette le az ajkát szomorúan.
-
Mert már befejeztük a próbát, amíg te aludtál – magyarázta neki Michael.
-
De miért fejeztétek be?
-
Mert elfáradtunk és pihennünk kell – terült el a földön Calum.
-
Miért kell pihennetek?
-
Mert a munka után megérdemeljük – borzolta össze Al haját Luke.
-
Kár, pedig én szeretek táncolni… Emmával is szoktam.
-
Igen? – csillant fel a srácok szeme.
-
Ühüm… - bólogatott hevesen. – Még a távirányítóba is szokott énekelni.
-
Ems, igazi rejtett tehetség vagy – bökte meg az oldalamat Luke nevetve.
Mielőtt
kikérhettem volna magamnak az öcsém állításait, újra Alex vette át a szót:
-
Éhes vagyok!
-
A szívemből szóltál, kisöreg! – pacsizott le vele Calum. – Mit szólnál egy
pizzához?
-
PIZZA!! – ordított fel lelkesen a levegőbe csapva Al.
-
Bogyó, nekünk lassan mennünk kell…
-
De én pizzát szeretnék – állt rögtön sírásra a szája.
-
Ő pizzát szeretne – vontak vállat a fiúk ártatlan arckifejezéssel.
-
Jó, rendben – egyeztem bele a szememet forgatva.
Felmentünk
a földszintre, és amíg megrendelték a pizzát, én elmentem a mosdóba. Hosszan
bámultam magamat a tükörben, borzalmasan festettem. Sápadt voltam, a szemem
karikás, a bő, fekete pulcsi csak lógott rajtam. Utáltam, hogy így kellett
kinéznem, utáltam, hogy Ő elérte, hogy takargatnivalóm legyen és legfőképpen
azt utáltam, hogy mindezek ellenére képtelen voltam gyűlölni őt, mert mégiscsak
az apám volt. Lehunytam a szemem és hatalmasat sóhajtottam, igyekeztem elengedni
a nyomasztó, negatív gondolatokat. Megmostam az arcom, aztán visszamentem a
fiúkhoz. Calumöt, Michaelt és Alexet a konyhában találtam, de Luke nem volt
sehol. Elfogadtam egy pohár narancslevet Cal-tól, aki úgy tűnt, nagyon is otthonosan
mozog ebben a házban. Annyira elmerültem a hűtőt borító tarka családi képek
tanulmányozásában, hogy észre sem vettem, időközben egyedül maradtam.
-
Ó, hát itt vagy? – felkaptam a fejem Luke hallatán.
-
Igen – küldtem felé egy félszeg mosolyt. – Nagyon tetszenek a fényképek!
-
Anyu ötlete volt, szerintem egyik másik elég cikis, de…
-
Nem is! – tiltakoztam. – Szerintem aranyosak! – hatalmas mosoly szelte át az
arcát.
-
Van egy kis meglepetésem Alexnek és neked – közölte.
-
Meglepetés? – szaladtak magasba a szemöldökeim.
-
Igen, gyere - fogott kézen és vezetett be a nappaliba a többiekhez, megvárta,
amíg leülök, aztán a fotel háttámlájáról leemelt két fekete felsőt. – Egy póló
a legnagyobb rajongónknak – nyújtotta az egyiket Al felé.
-
Váú! De király! Igazi 5 Seconds Of Summer póló! – ámuldozott.
-
És egy a nővérének – adta oda nekem a másikat. Kíváncsian néztem rá, de még
mielőtt számon kérhettem volna, csengettek, megérkezett a rendelésünk.
-
Húsimádó – kezdte leolvasni a dobozokról a tartalmukat Mickey.
-
Ú, nekem, nekem, nekem, NEKEEEM – kapta ki a kezéből Calum.
-
Sonka-gomba, kicsi bacon-ös, Hawaii és egy vegetáriánus – osztotta szét
mindenkinek.
-
Te nem eszel húst?! – nézett rám Cal megütközve.
-
Nem – ráztam meg a fejem.
-
De soha? – tátotta el a száját.
-
Soha – vigyorodtam el döbbent arckifejezésén.
-
Soha?!
-
Gyerekként ettem. Anyu vegetáriánus volt, de nem akarta rám erőltetni, hagyta,
hogy ha elérek egy bizonyos kort, magamtól dönthessek.
-
Erre te önszántadból megfosztottad magad ettől a fantasztikus élménytől?!
-
Ez relatív – nevettem rá. – Nem eszem semmi olyat, aminek lelke van.
- Hű
– összegezte a mondandóját Calum, majd hozzálátott a pizzájához. – Én egy napot
sem bírnék ki e nélkül – dünnyögte.
-
Az biztos! Olyan vagy, mint egy húsevő pocok! – motyogta Michael teli szájjal.
-
Pocok?!
-
Igen, ha tehetnéd, mindent elraktároznál a kis pofazacsidba – csipkedte meg az
arcát gügyögve.
Ezek
után heves vitába kezdtek. Alex tágra nyílt szemekkel nézte őket, még a pizza
is megállt a kezében félúton a szájához. Luke gyengéden meglökte az oldalamat,
majd bocsánatkérő pillantást vetett rám, megvontam a vállamat és elmosolyodtam.
Nekem nagyon jól esett a társaság, a hangzavar, a nyüzsgés, az apró viták. Annyi
éven át zárkóztam el minden ilyentől, hogy már el is felejtettem, milyen érzés,
amikor az embernek barátai vannak. Talán kicsit túlzásnak hangzik, de a Luke-al
való találkozásom visszahozott az életbe.
Evés
után kicsit komolyabb mederbe terelődött a beszélgetés:
-
Emma, ugye ez az utolsó éved a gimiben? – kérdezte Michael.
-
Igen – bólintottam a maradék narancslevemet szürcsölve.
-
Eldöntötted már, mit szeretnél csinálni utána?
-
Képzőművészeti Főiskolába jelentkeztem.
-
Tyű! És mit csinálsz? Mármint a táncon és az éneklésen kívül… - vigyorgott rám
Cal.
-
Gyönyörűen fest – válaszolt helyettem Luke.
Elpirulva
néztem rá, még mindig nehezemre esett elhinni, hogy a rajztanáromon kívül
valakinek pozitív véleménye van a szenvedélyemről. Ő nem is tudta, hogy ezzel
az apró elismeréssel mennyi erőt ad nekem a folytatáshoz.
Ránéztem
az órámra és megállt bennem az ütő, már hat óra múlt, apu bármelyik pillanatban
hazaérhet az értekezletről és nekem semmi kedvem sem volt kivívni azzal a
haragját, hogy utána érkezem.
-
Nekünk most sajnos mennünk kell – sóhajtottam.
-
De én nem akarok hazamenni – nyafogott Alex. – Én itt akarok maradni – ölelte át
Luke lábát.
-
Te és a nővéred bármikor átjöhettek, amikor csak szeretnétek – hajolt le hozzá
Luke. – Oké?
-
Oké – derült fel az öcsém arca.
Luke
elképesztően bánt a gyerekekkel, ösztönösen jól kezelt minden helyzetet.
-
Menj el a mosdóba, mielőtt elindulunk! – szóltam rá Al-ra.
-
Nem kell pisilnem – jelentette ki.
-
Útközben sem fog kelleni? – húztam fel a szemöldökömet. – Menj el, Bogyó!
-
Jó, megyek – sétált el szomorúan lehajtva a fejét.
-
Örülök, hogy találkoztunk – fordultam a fiúk felé.
-
Mi is – nyomtak egy-egy puszit az arcomra, majd várakozva Luke felé fordultam.
-
Kikísérlek titeket – mondta, aztán a derekamra téve a kezét finoman a kijárat
felé terelt. – Na, megbántad, hogy eljöttél? – kérdezte az ajtóban állva.
-
Egyáltalán nem – ráztam meg a fejem. Köszönök mindent, nagyon jól éreztem magam
– fúrtam a tekintetemet hálásan az övébe.
-
Ennek örülök – simított végig a karomon felvillantva imádnivaló, gödröcskés
mosolyát. A tekintetemet még mindig fogva tartotta a sajátjával, egyszerűen
képtelen voltam megtörni a szemkontaktust. Egy pillanatra lenézett a számra és
lassan közelebb hajolt, a pulzusom az egekbe szökött, a szívem a torkomban
dobogott, nem hittem el, hogy egy ilyen srác, mint ő bármit is akarhat egy
olyan lánytól, mint én.
-
Fúj, már megint puszilkodni akartok?! – törte meg a varázst Alex hangos
belépője. Ijedten rebbentünk szét és hátráltunk egy-egy lépést. Megköszörültem
a torkomat, majd teljesen elvörösödve a kisöcsémre néztem.
–
Elkészültél, Bogyó?
-
Aha – caplatott oda hozzánk.
-
Hát, akkor… öhm… még egyszer, köszi mindent…
-
Nincs mit – hadarta Luke. – Ha kimentek az utcára, balra találjátok a
buszmegállót.
-
Oké – nyugtáztam egy bólintással. - Szia
– hintáztam a lábamon zavaromban.
-
Szia – veregette meg a vállamat sután.
Amikor
becsukta mögöttünk az ajtót, egy hatalmas, reszelős sóhaj hagyta el a torkomat.
Mi a fene volt ez?! Időre volt szükségem, hogy felfogjam, mi minden történt
velem az elmúlt napokban. Még csak nem rég találkoztunk Luke-al, de máris úgy
éreztem, mintha ezer éve ismertem volna őt. Olyan érzéseket váltott ki belőlem
a közelsége, mint korábban még senki másé.
A
buszon türelmetlenül doboltam a lábammal, ideges voltam, rettegtem, hogy apa
hamarabb ér haza, mint én. Amint a busz begördült a mi megállónkba, az ölembe
kaptam Alexet és rohanni kezdtem, úgy szaladtam, mint az előtt még soha. A
bejárati ajtó zárva volt és sehol sem égett a villany a lakásban, ezt bíztató
jelnek tekintettem. Előtúrtam a kulcsomat a táskámból, bementem és
felkapcsoltam a lámpát. Vadul remegtem, muszáj volt leülnöm egy kicsit. A
tenyerembe temettem az arcom és egy kissé hisztérikus, de megkönnyebbült
nevetést hallattam. Miután sikerült egy kicsit megnyugodnom, magamhoz intettem
Alexet és komolyan néztem rá.
-
Apának egy szóval sem említjük, merre jártunk ma!
-
Miért?
-
Mert… öhm… ez egy játék! Az nyer, aki tovább tudja titokban tartani.
-
Szeretek játszani – motyogta ábrándosan maga elé.
-
Akkor? Titokban tartjuk? – nyújtottam fel a kisujjam.
-
Igen – kulcsolta az ujját az enyém köré.
Alig
öt perc múlva belépett az ajtón apa.
-
Sziasztok, gyerekek! – ma jó kedvében volt.
-
Milyen volt az értekezlet?
-
Remek – vigyorodott el. – Megbeszéltünk minden részletet. Holnap korán reggel
indulunk a konferenciára és csak késő este érek haza. Remélem, nem lesz gond,
hogy addig te vigyázol Alexre.
-
Persze, hogy nem – erőltettem mosolyt az arcomra. Nem mintha nem ezt csinálnám
minden nap, gondoltam magamban.
-
Helyes – indult el a hűtő felé, hogy felbontsa az első sörét.
Úgy
döntöttem, itt az idő, hogy Alexszel felmenjünk az emeletre. Segítettem neki a
fürdésben, pizsamába öltöztettem, aztán bedugtam az ágyba. Nagyon fáradt volt,
egyből elnyomta az álom. Leheltem egy apró puszit a homlokára, majd leoltottam
a villanyt és átsétáltam a szobámba. Végignyúltam az ágyon, bekapcsoltam a
laptopomat és kevés lelkesedéssel bejelentkeztem Twitterre. Unottam böngésztem
a tweeteket, majd egy apró egyes villant fel az üzeneteknél, kíváncsian
kattintottam rá.
@Luke5SOS:
nálam van valami, ami a tiéd
Csak
ennyi állt benne, értetlenül ráncoltam a homlokomat.
@itsemmaharvey:
mégpedig?
A
következő üzenet csak egy fotót tartalmazott a rajzszertár kulcsáról.
@itsemmaharvey:
én mondtam, hogy ne tedd el ;)
@Luke5SOS:
csak megóvtalak az elcsábulástól ;)
Ebben
nem voltam egészen biztos…
@itsemmaharvey:
és hogy kaphatom vissza?
@Luke5SOS:
két feltételem van
@itsemmaharvey:
rögtön kettő?! nem vagy te egy kicsit telhetetlen?
@Luke5SOS:
hm… nem hinném
@itsemmaharvey:
oké, had halljam őket
@Luke5SOS:
smst akartam írni neked, aztán rájöttem, hogy még nincs meg a számod…
@itsemmaharvey:
ezt könnyen orvosolhatjuk… és mi a másik?
@Luke5SOS:
gyere el velem egy randira
Ledöbbenve
bámultam a képernyőt, újra és újra elolvastam ezt a rövid kis mondatot, nem
hittem a szememnek. Pörgött az agyam, hogy mit is válaszolhatnék aztán csak ennyit pötyögtem be:
@itsemmaharvey:
mikor?
@Luke5SOS:
ez igent jelent? :D
@itsemmaharvey:
igen…
@Luke5SOS:
mit szólnál a holnaphoz?
A
szívem a torkomban dobogott. Holnap apa a konferenciára megy és késő estig nem
is lesz itthon, Alexet pedig várják egy szülinapi buliba.
@itsemmaharvey:
a holnap tökéletes :)