5. szín | sötétkék

Sziasztok! :)
Tegnap hajnalban indultunk Erdélybe és éjfél körül értünk haza, ezért szinte az egész napot átaludtam, ezért nem is tudtam begépelni az új fejezetet, de most végre elkészültem!
Jó olvasgatást!
Puszi, W. ♥

Luke Hemmings




- Haver, nem gondolod, hogy így egy kicsit alulöltözött leszel a vizsgához? – bökött a Nirvana-s pólómra Calum, miközben egy hatalmas falatot tömött a szájába a szendvicséből.
- Nem gondolod, hogy nem kéne kiürítened a hűtőnket minden egyes alkalommal, amikor átjössz? – vágtam vissza.
- Ugyan már, ez a jó barátság alapja, drágám – rebegtette meg a szempilláit.
- Na, persze – forgattam meg a szemem. – Ez egyértelmű – vettem elő magamnak egy flakon vizet.
- Caltoniában ez így működik – jelentette ki teljesen komolyan.
- A…hol? – néztem rá értetlenül.
- Hát, szóba jött még a Hoodánia és a Calcity is, de aztán arra jutottam, hogy ki akarna ilyen hülye nevű városokba költözni, ezért… - magyarázta levegővétel nélkül.
- Istenem – nevettem rá a fejemet ingatva. – Téged be kéne zárni!
- De csak veled és a srácokkal együtt – kacsintott rám. – Apropó srácok: bármelyik pillanatban megérkezhetnek a próbára.
- Tessék?! – állt meg a kezemben az ásványvíz félúton a szám felé. – De Cal, én… - nem tudtam befejezni, mert Ashton kiáltása töltötte be a házat:
- Csingiling! – ordította mindig csengetés helyett.
- Pán Péter! – válaszolt neki Michael.
- Haver, már megmondtam, hogy az nagyon nem menő – zsörtölődött Ash.
- Szerintem meg igenis az! – kérte ki magának Mikey dacosan.
- Konyha – igazította őket útba Cal szintén kiabálva.
Ha ők hárman együtt voltak a lakásban, akkor az fél percen belül őrültekházává változott.
- Cső, tesó! – veregette meg a vállam Michael, aztán kitárta a hűtő ajtaját és szemügyre vette a Calum pusztítása után polcokon maradt dolgokat. Ashton az asztal közepén lévő gyümölcsös tálból vett ki egy almát és azt kezdte rágcsálni.
- Hölgyeim és uraim, Ashton Irwin egészséges kaját eszik! – jelentette ki Calum egy cirkuszi porondmester hangsúlyával. – Mi történt veled? – nézett rá tátott szájjal.
- Gemma megpuhította – cukkolta őt Mike nevetve, miután egy nagy halom ennivalóval felszerelkezve becsukta a hűtőajtót. Ash két napja mesélt nekik a kapcsolatukról, azóta folyamatosan ezzel szívatták.
- Ó, fogjátok be! – intette le őket ingerülten, de azért a szemében büszkeség csillogott.
- Srácok – kezdtem halkan, de rám se bagóztak.
- Egyébként király lett a hajad! – futtatta át ujjait Ashton tincsein Calum.
- Azt mondod? – húzta ki magát az érintett. – Lisa totál kiakadt, amikor meglátta – utalt a stylistunkra röhögve.
- Srácok – próbáltam újra, de észre sem vettek.
- Képzelem – nevetett Cal és előadott egy Lisa-féle megrökönyödött grimaszt. – És nem sajnálod a színes tincseket?
- Egyáltalán nem – rázta a fejét vigyorogva Ash. – A hupikéket inkább meghagyom Mikey-nak.
- Igaz barát vagy, tesó – tette a vállára a kezét és nézett a szemébe komolyan Michael.
- SRÁCOK! – emeltem fel a hangomat, egy emberként fordultak felém. – Én ma délután nem érek rá.
- Azt hittem, ma nem vizsgázol – tömött a szájába egy nagy adag sonkát Mike.
- Nem is, de… - belém fojtották a szót.
- Tudod, hogy csak egyetlen okból hagyhatsz ki próbát! – emlékeztetett a régi egyezségünkre Cal.
- Vagy netán csaj van a dologban? – húzogatta a szemöldökét Mikey.
- Hááát… - túrtam bele a hajamba zavartan.
- Luke Robert Hemmings! – szólított a teljes nevemen Ash. – Azonnal mesélj el mindent!
- Ki ő? Hogy hívják? Hol találkoztatok? Hány éves? Hogy néz ki? – bombáztak a kérdéseikkel, a levegőbe emeltem a kezem, hogy végre elhallgattassam őket.
- Emmának hívják, az iskolában találkoztunk és velem egyidős – foglaltam össze néhány szóban.
- Hol találkoztok?
- Kettőkor a suli könyvtárában.
- És hogy jutsz el oda? – kérdezte Ashton csillogó szemekkel, tudtam, hogy mire akar kilyukadni, de játszottam a hülyét.
- Öhm… busszal? – vontam vállat, mindhárman hangos nevetésben törtek ki. – Most mi van?! – tártam szét a kezeimet hevesen.
- Drága, Luke – karolta át a vállam Calum. – Drága, naiv, kicsi Luke – beszélt hozzám úgy, mint egy dedóshoz. – Bár az arcod olyan, mint egy koaláé…
- Egy koaláé? – vontam fel a szemöldököm.
- Van két szemed meg egy orrod! – hadarta legyintve. – De ne zavarj be a lelkesítő monológomba!
- Ó, bocsánat – tettem úgy, mintha becipzáraznám a számat.
- Na, szóval: bár az arcod olyan, mint egy koaláé, ne gondold, hogy nem ismernek fel – magyarázta.
- Mi köze ennek a kettőnek egymáshoz? – szólt bele Michael. – Ez a legrosszabb lelkesítő beszéd, amit valaha hallottam!
- A koalák aranyosak – kotyogott közbe Ash is.
- Áááá – csattant fel Calum. – Épp egy fontos szónoklat közepén tartok!
- Akkor hallhatnánk a lényeget? El fogok késni – böktem meg a csuklómat az óra helyén.
- Szerintem hagynod kéne, hogy Ashton vigyen el – fejezte be unottan egy székre huppanva.
- Ki van zárva! – jelentettem ki.
- Most miért?! – duzzogott Ash.
- Azért, mert három kocsit törtél össze, mire meglett a jogosítványod…
- De már megvan - húzta elő vigyorogva a tárcájából.
- Ash, ne már – ráztam a fejem erőtlenül.
- Telik az idő, tik-tak – mondta Calum a gagyi kísértetfilmek szellemhangját idéző hangsúllyal. – Döntened kell!
- Most ment el a busz – motyogta teli szájjal Michael, az ablakon kinézve.
- Mi?! – rohantam oda és rántottam el a függönyt, még éppen láttam, ahogy a busz kifordult az utcából. – A fenébe – szitkozódtam.
- Akkor én most felállok a székről és előveszem a slusszkulcsot a farzsebemből – közölte lassan a hátam mögül Ashton.
- Ashton, elvinnél? – fordultam felé nagyot sóhajva.
- Hát, már hogy a viharba’ ne?! – jelent meg az arcán egy hatalmas vigyor.
- Mi is megyünk! – szólalt meg kórusban Cal és Mikey.
Miután beültem Ash mellé az anyósülésre, az első dolgom az volt, hogy bekapcsoltam a biztonsági övemet. Ashton életveszélyes tempóval tolatott ki a kocsibejárónkról és egy vad farolás után észveszejtő gyorsasággal száguldott végig az utcákon, a sebességtől kényelmetlenül nyomódtam bele az ülésbe.  Az első piros lámpánál úgy beletaposott a fékbe, hogy a biztonsági öv piros nyomot hagyott a vállamon, sziszegve tapogattam végig a fájó sérülést és vetettem egy szúrós pillantást a volán mögött vigyorgó Ash-re. A folyamatos gyorsulástól és fékezéstől felfordult a gyomrom, ezért úgy döntöttem, az út további részét csukott szemmel és a légzésemre koncentrálva teszem meg. Néhány óráknak tűnő perccel később Ashton leállította a motort.
- Megérkeztünk, álomszuszék – duruzsolt a fülembe.
- Soha… többé… nem… ülök… be… melléd! – sziszegtem tagoltan, ahogy kicsatoltam az övemet és kiszálltam a kocsiból.
- És a köszönöm hol marad?! – gyilkos pillantást vetettem rá, aztán elindultam az épület felé.
- Luke – kiabált utánam Calum. Ahogy visszafordultam, láttam, hogy mindhárman puszikat dobálnak felém. – Vigyázz magadra, édes!
Nevetve intettem nekik, minden haragom elszállt, aztán végignéztem, ahogy kifordultak az útra.
Belépve az épületbe már egyáltalán nem vesződtem a falon lógó térkép tanulmányozásával, hanem egyenesen a portáshoz sétáltam.
- Jó napot – kukucskáltam be a kicsiny ablakon, amely mögött ült.
- Szia – jelent meg az arcán egy mosoly. – Ma miben segíthetek?
- A könyvtárat keresem.
- Azon az ajtón át – mutatott jobbra egy nagy vasajtó felé – kimész az udvarra és szemben az emeletes épület lesz az, nem lehet eltéveszteni.
- Rendben, köszönöm.
Az udvaron lézengett néhány diák, de vagy nem ismertek meg napszemüvegben, vagy nem vették a fáradtságot, hogy odajöjjenek hozzám, amiért most kifejezetten hálás voltam.
A könyvtár sokkal nagyobb volt, mint képzeltem, köröskörül hatalmas, zsúfolt könyvespolcok magasodtak szűk sorokat alkotva. Végigsétáltam az egyiken és tanácstalanul néztem körbe az asztaloknál ülő ismeretlen embereken. Teljesen elveszettnek éreztem magam a könyvek rengetegében és még segítséget sem tudtam kérni, mert Emma nem árulta el a vezetéknevét… bár igazság szerintem nem is kérdeztem. Tíz perc bolyongás után szerencsével jártam és megtaláltam őt az egyik eldugott asztal mellett egy vaskos könyv felé görnyedve. Egy barna tincse az arcába hullott, de ő zavartalanul falta a sorokat szemeivel, teljesen belemerült az olvasásba, észre sem vette, hogy időközben odaértem mellé.
- Szia – köszöntöttem, álmatagon emelte rám a tekintetét.
- Nirvana? – húzta fel a szemöldökét a pólómat vizslatva.
- Igen, miért?
- Bleach vagy Nevermind? – fúrta tekintetét érdeklődve az enyéimbe.
- Nevermind – mosolyodtam el.
- Á, egy újabb Smells like teen spirit divatfan – rázta a fejét egy nagy sóhaj kíséretében és visszatért az olvasáshoz.
- Igazából nem – húztam ki egy széket és ültem le vele szemben. – Come as you are – hajoltam hozzá közelebb az asztalon nyugtatva a könyökömet, ahogy a kedvenc dalom címét említettem.
- On a Plain – mondta elszánt tekintettel.
- Drain You – feleltem.
- In Bloom – ejtette ki a könyvet a kezéből, már a teljes figyelme rám szegeződött.
- Breed – mondtuk ki teljesen egyszerre. Halkan kuncogni kezdett, ez a nevetés végre olyan volt, ami elérte a szemét is, én sem tudtam elfojtani egy vigyort.
- Nem gondoltam volna, hogy szereted a Nirvanát – vallottam be.
- Segít elterelni a gondolataimat – vont vállat. – Festés közben mindig őket hallgatom, valahogy megnyugtat.
- Meg tudlak érteni, engem is inspirálnak. Ha elakadok dalírás közben, mindig ők segítek átlendülni a holtponton.
Pár percig néma csend ereszkedett ránk, mindketten elmerültünk a gondolatainkban.
- Van valami ötleted a bemutatóra? – kérdezte halkan.
- Nincs, igazából azt sem tudom, miben kéne gondolkoznom – túrtam zavartan a hajamba. – Mr. Wilson tulajdonképpen mit vár el tőlünk?
- Hogy „valami eredetit mutassunk be” – macskakörmözött.
- Hát, az elég tág fogalom – húztam el a számat, egyetértően bólogatott. – Talán nézzünk szét a tudományos részlegen, hátha ráakadunk valamire – ajánlottam.
- Oké – tolta ki maga alól a széket és intett, hogy kövessem.
Néhány végtelenül hosszúnak tűnő polc felett hatalmas TUDOMÁNY felirat hirdette, hogy jó helyen járunk. Emma bement az első sorba, én pedig a mellette lévőbe. Egy ideig csendesen mosolyogva figyeltem a polcok közötti réseken, ahogy levett, majd fintorogva visszatett egy-egy könyvet a helyére, egyértelműen nem kötötte le őt ez a fajta irodalom, aztán munkához láttam. Rövid időn belül hat kísérletekről szóló könyvet cipeltem a kezemben, úgy döntöttem, ez egy időre elég lesz, így átmentem a másik sorba Emmához. Egy nagy alapú könyvet tartott a kezében, de pillantása újra és újra elkalandozott a tartalmáról.
- Találtál valamit? – érdeklődtem, ahogy mellé értem.
- Öhm… nem – csapta be gyorsan a könyvet és visszatette a polcra, aztán még egyszer az előző irányba nézett, ezúttal követtem a tekintetét és két, könyveket válogató kisfiút láttam.
- Szereted a gyerekeket? – kíváncsiskodtam.
- Igen – most már leplezetlenül bámulta őket. – Imádom az arcukra kiülő széles vigyort, a szemükben csillogó érdeklődést és az óvatos érintésüket, ahogy rátalálnak egy-egy nekik tetsző új könyvre. Tudom, őrültség – sütötte le a szemét elpirulva.
Nekem inkább bájosnak tűnt, mint őrültnek, de úgy éreztem, még nem vagyunk olyan jó viszonyban, hogy ennek a gondolatnak hangot is adjak, ezért inkább mással folytattam:
- Neked is van testvéred?
- Igen, egy kisöcsém, Alex – görbültek ajkai szeretetteljes mosolyra.
- Mennyi idős? 
- November végén tölti a hármat – indult el egy szabad asztal felé.
- Ó, akkor már igazi nagy legény! – vigyorogtam rá miközben letettem a könyveket.
- Az – nevetett édesen. – És te? – elemezte a könyvek borítóját. – Egyke vagy? – vetett rám egy röpke pillantást.
- Nem – ráztam a fejem. – Van két bátyám, Ben és Jack, akik élvezettel kínoznak engem – huppantam le az egyik székre.
Szorosan összepréselte az ajkait, teljesen elsápadt és feszülten lefelé kezdte rángatni bő, sötétkék pulóverének az ujjait a kézfejére, csak nagy sokára tudott megszólalni:
- Lássunk munkához! – bármennyire is próbálta palástolni érzelemváltozását, hangja kicsit megremegett.
- Rendben – válaszoltam lassan. Nem értettem, miért komorodott el így. Mi rosszat mondtam?

3 megjegyzés:

  1. Szia! :D
    Hát mondanom sem kell, borzalmasan örülök, hogy felkerült a rész. Két okból. Az egyik az, hogy nem kellett olyan sokat várni rá, mint az előzőre, a másik pedig az, hogy végre a srácok világába csöppentünk. Imádom a csipkelődéseiket, mosolyra fakaszt, ami nevetésbe torkollik. A Caltonián pedig kivételesen jót derültem. Eleinte nem értettem, hogy ez mit is akar jelenteni, de mikor másodjára is elolvastam, minden világossá vált. :) Ebben még az a poén, hogy ki akarna olyan hülye nevű településbe költözni, mint Hoodánia vagy Calcity. Teljesen megértem, mert a Caltonia sokkal elfogadhatóbb. :D
    Nagyon élethűen leírtad a köztük lévő helyzetet, elképzelhető és átélhető volt a párbeszéd ami köztük folyt. Bár számomra a túlzott kíváncsiskodás, kicsit fura volt. Ennyire szerintem nem élik bele magukat, de az az egy mondat jól lett lereagálva, tehát igazán elfogatható így. :) Az a koalás hasonlat... anyám, hihetetlen. El sem tudom képzelni, hogy juthatott eszedbe ilyesmi, de tökéletesen ide illett. A kocsiútról már nem is beszélve. Én biztosan nem adnék neki jogosítványt, ön- és közveszélyes! De mikor kitették Luke-ot és puszit dobtak neki, az nagyon humoros volt. :D
    És végre valahára a könyvtárban van. Kivételes örömöt okozott a Nirvana említése, mivel az egyik kedvenc bandáim közé tartozik, és a szóban forgó számok közül egynéhány szerepel a listámon - bár az in bloom című számmal sosem tudtam megbarátkozni. :D Már reménykedtem, hogy ez lesz a közös kapocs, és sikerül feloldódniuk egymás társaságában, de azért valljuk be, ha ilyen egyszerűen menne, mi lenne az izgalmakkal?! :) Örülök, hogy olvashattunk a lány életéről is egy kicsit, de ez épp, hogy csak egy kis bekukkantás volt. Ó, és ha Luke tudta volna, hogy rossz az, amit mond, talán sose ejti ki a száján azt a számára teljesen ártalmatlan szót, és egy másik szinonimát használ. Az első ecsetvonásokban pedig válaszokat kaptam a kérdéseimre, amit az elmémet bökdösték. Remélem Luke tud majd segíteni Emmának, és a fizikát is könnyűszerrel meg fogják oldani.
    Bízom benne, hogy a következő rész már készülőben van. :) Ha pedig nem, gyorsan láss hozzá, mert már tűkön ülök, hogy olvashassam a további történéseket. Csak így tovább! :D
    Hatalmas öleléssel, Anne Hudson ;]

    VálaszTörlés
  2. Drága, Anne!
    Röstellem, hogy ilyen későn válaszolok, de az elmúlt néhány napom egy kicsit kaotikus volt. Mindenesetre nagy öröm olvasni, hogy ennyire tetszik, amit írok, felfoghatatlan számomra, hogy így sikerül megmozgatnom a fantáziádat minden egyes résszel. Most nem is húzom tovább, két percen belül kikerül az új rész, úgyhogy csak jó olvasgatást kívánok neked (és persze mindenki másnak is)! ;)
    Köszönöm, hogy vagy! ♥
    Ölel, wannabe_writergirl! xx

    VálaszTörlés
  3. Cimem: Caltonia tobbet nem mondok. Mert bizalmas
    Gyorsan osszefoglalom a blogod: IMADOOOMMMMMMM

    VálaszTörlés