Tudom, már nagyon régen hoztam új részt, de most íme, itt van a legújabb szín!
Jó olvasgatást mindenkinek!
Kommentelni most is ér! ;)
Puszi, W. ♥
Luke Hemmings
-
Hogyne! Aztán meg elrabolnak és váltságdíjat követelnek érted...
-
Persze, anya - forgattam meg a szemem. - Mert az olyan gyakran megtörténik...
-
Vagy kést szorítanak a torkodhoz és kirabolnak...
-
Oké, szia, anyu - nyitottam ki a kocsi ajtaját, már éppen kiszálltam volna,
amikor utánam szólt.
-
Á-á! Nem felejtettél el valamit? - mutogatott az arcára vigyorogva.
-
Végtelenül ciki vagy és túl sok gengszterfilmet nézel - pusziltam meg őt.
-
Szeretlek, kicsim - integetett, ahogy elhajtott.
Mosolyogva
megráztam a fejem és én is visszaintettem.
-
Nálatok mindig ilyen szentimentális a búcsúzás? - hallottam meg a hátam mögül
Emma hangját.
-
Még ennél is jobban - vigyorogtam rá. - Szia - vontam őt az ölelésembe
ösztönösen. Egy pillanatra lefagyott, feszengve állt a karjaim között, de aztán
elengedte magát és a mellkasomhoz simult. Jó volt őt ilyen közel tudnom
magamhoz, beszívni hajának édes illatát. - Nos, akkor készen állsz az elméd
pallérozására? - igyekeztem rá a lehető legkomolyabban nézni, ahogy elhúzódtam
tőle.
-
A legkevésbé sem - nyögte kedvetlenül. - Pláne, ha ilyen borzalmas szavakat
használsz - fintorodott el.
-
Ugyan már, retorikai alapelem a választékos szóhasználat - lépdeltem mellette
peckesen kihúzva magam, ahogy az épület felé sétáltunk.
-
Tegnap volt a nyelvtan vizsgád, igaz?
-
Egészen pontosan az írásbeli számonkérés! - javítottam ki.
-
Ó, fogd be! - bökte meg az oldalamat nevetve.
-
Talán zavar a patetikus társalgási stílusom?
-
Elég volt!
-
Úgy vélem...
-
Luke! - torpant meg parancsolóan rám villantva a tekintetét. - Hagyd abba,
kérlek!
-
Mi lesz, ha nem fejezem be? - pislogtam rá kihívóan.
-
Akkor... öhm... itt hagylak - jelentette ki nem túl határozottan.
-
Mégis hogyan tervezed ezt?
-
Elfutok - vágta rá némi gondolkodás után.
-
Úgysem jutnál messzire, hamar utolérnélek!
-
Azt mondod? - szökött a magasba a szemöldöke.
-
Igen - válaszoltam magabiztosan, tétovázás nélkül.
-
Azt majd meglátjuk - kacsintott rám, majd elkezdett sprintelni a folyosón.
Hitetlenkedve pislogtam a sebességtől a levegőben lebegő loknijai után, majd
leküzdve a pillanatnyi megdöbbenésem, én is futni kezdtem. Lépcsőkön rohantunk
fel és le, újabbnál újabb folyosókon keresztül, mire végül megérkeztünk az
eldugott rajzszertár kihalt előteréhez. Ott végre megállt és a szoba kulcsával
kezdett babrálni a zárnál. Megragadtam a karját és gondolkodás nélkül magam
felé fordítottam, a kulcs hangos csörömpöléssel hullott a földre, két kezemmel
megtámaszkodtam a vállai mellett, a fal és a testem közé szorítva őt.
-
Lány létedre igazán gyorsan futsz - motyogtam lihegve a futástól.
-
Énekes létedre igazán hamar kifulladsz - vágott vissza.
-
Tusé - vigyorodtam el. Néhány pillanatig egyikőnk se szólt, csak elmerültünk
egymás íriszeiben. Ahogy a légzésem visszaállt a normál tempóra, fokozatosan
uralkodott el rajtam a vágy, mindennél jobban meg akartam őt csókolni, de
türtőztettem magam, túl korainak éreztem, nem lett volna jó már a legelején
elüldözni őt. - Miért vagyunk itt? - böktem a fejemmel a terem ajtajára.
-
Hátöhm… - kereste a szavakat elpirulva, kerülte a pillantásomat, ekkor jöttem
rá, hogy még mindig a falhoz lapítom. Villámgyorsan hátráltam egy lépést. –
Arra gondoltam, rajzolhatnánk egy kicsit – pislogott rám kiskutyaszemekkel.
-
Ems, tudod, hogy nem lehet, muszáj a kísérlettel foglalkoznunk! – próbáltam
jobb belátásra bírni.
-
Naaaa…lééééccciiii.. – rebegtette a szempilláit.
-
Oké, kössünk egyezséget – hajoltam le a földön heverő kulcsért. – Előbb
fizikázunk, aztán feljövünk rajzolni.
-
Rendben – bólintott rá. – Egy órát kapsz!
-
Legyen másfél és aztán megajándékozlak egy újabb meseszép portréval –
alkudoztam.
-
Áll az alku – vigyorodott el. – Most ide azzal a kulccsal.
-
Á-á – emeltem a magasba, hogy ne érje el. – Ez nagyobb biztonságban lesz addig
nálam, amíg nem végeztünk. Még a végén elcsábulnál.
-
Kegyetlen vagy – fonta össze a karjait a mellkasa előtt durcásan.
-
Tudom, és élvezem – kacsintottam rá a zsebembe süllyesztve a kulcsot. – Na,
gyere – ragadtam őt kézen és kezdtem őt magam után húzni. Úgy tűnt, egyáltalán
nem zavarja, hogy kézen fogva sétálunk, egészen a könyvtár bejáratáig mentünk
el így, ezt határozottam bíztató fejleménynek tekintettem.
-
Na, hol kezdjünk, Mr. Fizika? – sandított rám tanácstalanul, sütött róla, hogy
a háta közepére sem kívánja ezt az egészet. Elhatároztam, hogy megmutatom neki,
a fizika is lehet olyan szórakoztató, mint egy fehér vászon, amit élettel tölt
meg.
-
Ó, tetszik, hogy így becézgetsz, Ems – csavargattam meg a levegőben a nem
létező, hosszú hajtincsemet kényeskedve ejtve a szavakat. Felnevetett és
megforgatta a szemét.
-
Akkor láss neki, Nagyfiú! Telik az idő, tik-tak, tik-tak… - kocogtatta meg a
csuklóján a karóráját.
-
Arra gondoltam, hogy ma a könyvekről átválthatnánk valami modernebbre –
tereltem az egyik félreeső számítógép felé. Leültettem, majd odahúztam mellé
egy széket magamnak. Várakozva emelte rám a tekintetét, úgyhogy munkához
láttam. Beírtam a keresőbe a létező legegyszerűbb kulcsszavakat: fizikai
kísérletek. Emma egy ideig érdeklődést színlelt, aztán elunta a dolgot és
elnyúlt az asztalon. Hosszú szempillája meg-megrebbent, ahogy egyre nagyobbakat
pislogott.
-
Tik-tak – motyogta néha, mintegy jelezve, hogy még ott van, és hogy szorít az
idő.
-
Ems, ’asszem ez jó lehet! – ráztam meg a vállát lelkesen egy teljes órányi
búvárkodás után. Kelletlenül a karjára támasztotta a fejét és a képernyőre
tapasztotta a tekintetét. Elindítottam a kísérlethez tartozó videót és a
reakcióját lestem. – Na? – kérdeztem türelmetlenül miután lepergett a film.
-
Nem rossz – vont vállat. Kicsit csalódott voltam, engem magával ragadott a
kivitelezés. – Egészen egyedinek mondható – folytatta. – De én még feldobnám
valamivel.
-
Mondjuk mivel? - néztem rá értetlenül, szerintem már így is lenyűgöző volt a
kísérlet, borzongatóan jó érzés látni, ahogy a fizikai törvények
megelevenednek.
-
Egy kis színnel – csillogott a szeme a lelkesedéstől.
-
Akkor megvan, hogy mit csinálunk? – vigyorodtam el.
-
Igen, partner! – tartotta a magasba a kezét, hogy belecsapjak a tenyerébe. –
Most mehetünk rajzolni! – pattant fel a székről angyalian mosolyogva.
-
Ó, lassan a testtel – húztam vissza. – Tudtommal még van huszonhárom értékes
percem arra, hogy… - kezdtem, de nem tudtam befejezni, mert ekkor az asztalra
tett telefonom vadul rezegni kezdett.
-
Vedd fel nyugodtam – bökött a fejével a mobil felé. – Addig én újranézem a
videót és összeírom, mi mindenre lesz szükségünk.
Biccentettem,
majd lenyomtam a zöld gombot.
-
Na, végre, hogy felvetted, haver! Már egy örökkévalóság óta próbállak elérni.
Nem láttad az smseket? – szólt Calum türelmetlen hangja a túloldalról.
-
Neked is szia, Cal. Nem, nem láttam őket – dörmögtem morcosan távolabb sétálva.
-
Ugye nem felejtetted el a mai próbát?
-
Nem – dünnyögtem. – Hattól.
-
Akarod mondani, háromtól! Vagyis egy negyedóra múlva!
-
Basszus! – kaptam a fejemhez. – Nem lehetne később?
-
Nem! Tudod, hogy Ash csak ilyenkor tud beszélni Gemmával az időeltolódás miatt.
-
Jó… kezdjétek el nélkülem, megyek, amint tudok.
-
Csak nem megint Emmával vagy? – szinte láttam magam előtt a kaján vigyort az
arcán.
-
És, ha igen?! – válaszoltam kicsit élesebben a kelleténél.
-
Turbékoljatok gyorsan galambocskáim – cuppogott a kagylóba.
-
Befejezted?! – sóhajtottam megadóan.
-
Egyelőre.
-
Akkor, szia, majd megyek – nyomtam le a zöld gombot és visszasétáltam Emshez.
Gondterhelt sóhajjal huppantam le mellé.
-
Valami baj van? – nézett rám érdeklődően.
-
Igen – húztam el a számat. – El kell halasztanunk a mai rajzóránkat.
-
Ó – futott át az arcán egy csalódott kifejezés, de gyorsan rendezte a vonásait.
– Hát, akkor majd máskor – kezdett szedelőzködni.
-
Igen, majd máskor – meg sem próbáltam leplezni a szomorúságom, aztán eszembe
jutott valami. – De, figyelj csak, Ems. Nem lenne kedved eljönni a mai próbára?
– már tiltakozásra nyitotta a száját, de nem hagytam beszélni. – Afféle kárpótlásul
a rajzolás helyett – döntöttem oldalra a fejem. – Na, mit szólsz? Erre nem
mondhatsz nemet!
-
El kell hoznom Alexet az oviból – állt elő a soványka kifogással.
-
Ő is velünk jöhet – vontam vállat.
-
Nem is tudom – harapta be az ajkát zavarában.
-
Ugyan már! Nem arra kérlek, hogy ugorj le egy hídról velem, hanem hogy nézd meg
az egyik próbánkat. Nem vagyunk ám vademberek – hosszasan hallgatott. – Gyere el,
kérlek – győzködtem. – Na? – fogtam meg a kezét.
-
Legyen – bökte ki végül.
-
Éljen! – bokszoltam a levegőbe hangosan felordítva és szorosan magamhoz
öleltem.
-
Csendesebben, gyerekek! – szidott le Miss Robinson.
-
Elnézést – nevettem rá, mire ő mosolyogva megrázta a fejét és visszatért a
munkájához. – Akkor? Indulhatunk?
-
Igen, kérlek, még mielőtt kitiltanak a könyvtárból. Ez a második kedvenc helyem
a szertár után.
Küldtem
felé egy grimaszt, amit ő somolygással viszonzott, aztán felkapva a táskáinkat
elindultunk kifelé.
***
Alexet
ismét a mászókánál találtuk, a hazáig tartó buszút alatt be nem állt a szája. Folyamatosan
kérdésekkel bombázott, de egyáltalán nem bántam, szerettem vele beszélgetni, és
tudtam, hogy ez Emmát is boldoggá teszi.
-
Hű, ti itt laktok?! – maradt tátva Al szája, amikor beléptünk a lakásba.
-
Igen, üdv a Hemmings- lakban! – mutattam körbe színpadiasan.
Alex
villámgyorsan körbepásztázta a szemével a helyet aztán teljesen komolyan
kijelentette:
-
Nagyon baró pecó!
Hangosan
felnevettem.
-
Alex! – nézett rá megütközve nővére. – Honnan szedsz te ilyeneket?
-
Bradleytől! – közölte magától értetődően az öccse. – Pisilnem kell – tette még
hozzá.
-
Gyere, mutatom az utat – fogtam kézen mosolyogva.
Ems
fülig pirult és a tenyerébe temetve az arcát megrázta a fejét, ahogy a kisöccse
eltűnt a mosdóban.
-
Bocsánat – szabadkozott.
-
Ugyan – legyintettem. – Én jól szórakozom. Fantasztikus kissrác!
-
Igen… az – ült ki az arcára egy szeretetteljes mosoly.
-
Luke Robert Hemmings! Vonszold le azonnal a fokhagymasegged a pincébe! Mindenki
rád vár! – jelent meg Calum a nappaliban. – Ó – torpant meg Emma láttán. – Nem mondtad,
hogy társaságunk is lesz – vigyorodott el kajánul.
-
Luke, tudod, hogy miért vagyok nagy fiú? – sétált hozzánk vissza Alex.
-
Nem, miért? – guggoltam le elé kíváncsian.
-
Mert tudok egyedül is pisilni – próbálta a fülembe suttogni, de kicsit túl hangosra
sikeredett.
-
Nagyon ügyes vagy – kacsintottam rá.
Ems
döbbenten bámult az öccsére, nem akarta elhinni, hogy ez a mondat hagyta el a
száját, zavarában egyik lábáról a másikra állt.
-
Calum, ő itt Emma, az az úriember pedig – álltam fel az ölembe kapva Alt. –
Alex. Emma, Alex, ő itt a bandatársam és egyben legjobb barátom, Calum.
-
Szia, örülök, hogy megismerhetlek. Luke már sokat mesélt rólad – nyújtotta a
kezét Cal Emmának. Abban a pillanatban azt kívántam, bárcsak kevésbé lenne
önmaga és sokkal inkább valaki olyan, aki nem hozza kínos helyzetbe a barátját
az előtt a lány előtt, aki tetszik neki. Ems vetett rám egy kíváncsi pillantást
mielőtt viszonozta volna Calum kézfogását.
-
Én is örülök – erőltetett egy mosolyt az arcára.
Sokatmondó
pillantást küldtem Calum felé, aki szerencsére egyből vette a lapot.
-
Visszamegyek a srácokhoz, addig elpróbáljuk a vokált – hagyott ott minket.
Letettem
a földre Alexet, aztán nagyot sóhajtottam.
-
Sajnálom – szaladt ki egyszerre a szánkon Emmával, elnevettük magunkat, majd ő
szólalt meg először.
-
Szerintem nem a legjobb ötlet, hogy itt maradjunk – fogta meg az öccse kezét.
-
Szerintem meg igenis az! Hidd el, élvezni fogod! Más lányok ölni tudnának
azért, hogy a helyedben legyenek!
-
Hát… - szorította össze az ajkát dacosan. – Talán én nem vagyok olyan, mint más
lányok.
-
Nem, tényleg nem – szögeztem le, megütközve pislogott rám. – Te különleges vagy
– simítottam végig a karján.
Hosszan
elmerültem a pillantásában, ma már másodjára éreztem ellenállhatatlan vágyat
arra, hogy megcsókoljam. Leírhatatlan hatással volt rám ez a titokzatos,
meseszép lány.
-
Fúj! Most puszilkodni fogtok?! – takarta el a szemét Al fintorogva.
-
Nem, nem fogunk – vágta rá Ems.
Egy
lépést hátráltam, lesütöttem a szemem, zavartam a hajamba túrtam,
megköszörültem a torkomat és kiböktem:
-
Akkor… öhm… maradsz? – fúrtam a tekintetem újra Emmáéba.
-
Igen – biccentett aprót egy olyan sugárzó mosollyal az arcán, ami elért
csokoládébarna szemeihez is…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése